Programozó kurzusok

Python

431

Gyermeked már járt valamelyik programozó kurzusunkon, vagy van korábbi programozói tapasztalata? Érdekli az írott programnyelvben való kódolás? Ezen a kurzuson megtanulhatnak egy könnyen használható, multifunkcionális programnyelvet, amit későbbi tanulmányaik során vagy akár munkahelyükön is hasznosíthatnak.

Python 431 Kurzus

13+ éves diákok számára

online, tantermi, egyéni

Max.: 12 (online: 8) résztvevő

Előfeltétel: MIX 312 Kurzus vagy Logiscool belépő teszt

7/24 MyLogiscool hozzáférés

Miért jó Pythonban programozni?

A Python manapság az egyik legnépszerűbb és legdinamikusabban fejlesztett programnyelv. Használják a játék- és appfejlesztésben, az adatbányászatban és –analízisben, a robotikában és a gépi tanulásban, sőt, még a mesterséges intelligenciában is.

A kurzus első félévében diákjaink megismerkednek a Python programnyelv alapjaival, a másodikban pedig a haladó koncepciókban mélyülhetnek el. Csakúgy, mint a többi Logiscool kurzuson, a diákok izgalmas projekteken dolgoznak, de itt nagyobb hangsúlyt kap az önálló feladatmegoldás és a hatékony tanulás. A játékfejlesztés tematikáján is túllépünk, bemutatva, hogy mi minden más fejleszthető még Pythonban. 

Fontos tudni

A diákok a kurzus végére magabiztosan és függetlenül tudnak majd Pythonban programozni.

Egy további gyakorlószemeszter után letehetik a Certified Entry-Level Python Programmer (PCEP) vizsgát is.

A Python nyílt forráskódú, és így mindenki számára ingyen elérhető.

A Pythont könnyű megtanulni, sokoldalú, és több operációs rendszeren is működik.

A Pythont olyan cégóriások is használják, mint a Google, a Netflix és a Spotify.

Követelmények

MIX 312 Kurzus elvégzése, mely kiváltható Logiscool szintfelmérő teszttel haladó programozó kurzusokhoz.

Szükséges szoftverek

  • Logiscool iskolában megtartott kurzus esetén: A kurzushoz minden szükséges eszközt és szoftvert mi biztosítunk. 
  • Abban az esetben, ha az iskola indít online kurzust: Az online kurzuson való részvétel előfeltétele egy otthoni laptop vagy számítógép stabil internetkapcsolattal, illetve beépített vagy külső mikrofonnal. Szintén hasznos lehet egy fejhallgató és webkamera, illetve egy Google-fiók is. A szükséges ingyenes szoftverek telepítéséről iskolavezetőink a kurzus előtt adnak tájékoztatást.
Python 431 Kurzus

13+ éves diákok számára

online, tantermi, egyéni

Max.: 12 (online: 8) résztvevő

Előfeltétel: MIX 312 Kurzus vagy Logiscool belépő teszt

7/24 MyLogiscool hozzáférés

Elérhető a következő helyszíneken:

Válaszd ki a rendezés módját:
Összes szűrő törlése
Még több szűrő

Betöltés...
Python 431 Kurzus
Válaszd ki a rendezés módját:
Szórakoztató és oktatási közösségi portál gyerekeknek
Világszínvonalú oktatási közösségi portálunk, a MyLogiscool segítségével a diákok ihletet meríthetnek társaik projektjeiben. Gyakorolhatják a tanultakat és bővíthetik tudásukat, miközben menő mini küldetéseinkkel, high-score játékainkkal, vetélkedőinkkel és kihívásainkkal játszhatnak. A platform arra ösztönzi őket, hogy hasznos és szórakoztató tevékenységeket folytassanak az órák között, és tájékoztatja őket a Logiscool közelgő nemzetközi és helyi híreiről és eseményeiről. Segíts gyermekednek megtanulni a jövő nyelvét! Regisztrálj ingyenes próbaórára, és fedezzétek fel együtt a digitális világ legmenőbb titkait.